Az ócska Merci taxinak leáldozott, rend lesz a taxiállomásokon
“Na végre! Rend lesz a taxis drosztokon.” – mondta egyik este, egy sokat utazó, visszatérő utasom amikor a minap a bécsi reptérről hazafele fuvaroztam. Gyakran megfordul nagyvárosainkban is, ahova rendszerint vonattal jut el, de onnan már a helyi taxit veszi igénybe.
“Miért örül a rendeletnek?” – kérdeztem tőle csodálkozva, mert meglepett, hogy egy szakmán kívüli valaki egyáltalán elolvas ilyen hírt.
Ennél már csak az volt a megdöbbentőbb, amikor gyorsan elsorolta milyen élményekben volt része egyes nagyobb pályaudvarokon. Alig tudott lépni a hiéna taxisoktól, szinte rángatták, hogy melyikük kocsijába szálljon be. Taxi óráról szó sem volt, úgy kellett (volna) alkudni a viteldíjról. Ami persze nevetségesen magas volt. Mit változtat a 2018 januártól életbe lépett új taxis rendelet?
Nagyobb műszaki és közlekedési biztonság
Az új taxis jogszabályt még 2015-ben fogadta el a kormány, tehát azt hiszem volt idő felkészülnie minden kollégának. Az új előírások szerint 2018 januártól taxiszolgáltatás csak 10 évnél nem régebben forgalomba helyezett, két oldalon két-két ajtós, legalább Euro IV. belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező és légkondicionált gépkocsival nyújtható.
Minden üléshez tartozzon egy biztonsági öv. A gumik futófelületén a mintázat nem lehet 3 mm-nél alacsonyabb. Viteldíj jelző készülék, köznyelven a taxióra, hitelesítését is rendszeresen el kell végezni, a viteldíj táblázatot kötelező a kocsiban feltüntetni. Minden taxinak rendelkeznie kell utasbiztosítással.
Szakmai ismeretek rendszeres frissítése
Újdonság a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről. Mindez biztonságosabb és színvonalasabb utas kiszolgálást tesz lehetővé. Alap esetben a leendő taxisnak már eleve szaktanfolyamon kell részt vennie. Majd elméleti és gyakorlati vizsga révén szerezheti meg a szükséges a képesítést.
A szakmai vezetőtől elvárás a személyes megbízhatóság, szakmai alkalmasság, képesítés megszerzése. Ez utóbbihoz neki is vizsgáznia kell különböző tárgyakból. Szóval nem lehet csak úgy beugrani az öreg mercibe és jó sok pénzért fuvarozgatni.
Az utasnak mindent szabad?
Sokan azt mondják, hogy a vevő, az ügyfél, taxisok esetében az utas mindenek felett. Valóban, a taxisok jövedelmét az utasok jelentik. Érzésem szerint azonban a rendelet bizonyos részeit érdemes lenne elolvasnia a nem szakmabelieknek is.
Ugyanis a VII. fejezet rögzíti, hogy milyen esetekben nem köteles a taxis az utast felvenni. Például, ha az illető részeg, bódult állapotú, ruházata undorítóan szennyezett, magatartásával veszélyezteti a taxi vezetőjét, vagy az autót – akkor a fuvart a taxis megtagadhatja. Szerencsére ritkán találkozni ilyen esetekkel, de nem könnyű egy hadonászó, alkoholmámorban tündöklő izompacsirtát visszautasítani.
Lejegyezte: Dudu
Legutóbbi hozzászólások