Az előző bejegyzésben konkrét példákkal próbáltam meggyőzni az olvasókat, hogy csak profi taxissal érdemes utazni. Az Uber kalandjaim után elgondolkodtam azon, hogy mitől is lesz profi egy taxisofőr, mitől lesz több, mint sofőr. Nekem is van jogosítványom, de feltételeztem ez önmagában még nem lenne elég a taxizáshoz. Utánanéztem annak, hogy kell-e tanulnia valamit a leendő taxisofőrnek. Valamit? De még mennyit! Hat európai ország előírásait foglalja össze ez a cikk.

Magyarországi taxis képzés

Amikor elolvastam egy magyar taxis tanfolyam tematikáját igen csak elámultam. Tényleg nem elég a kormánykerék és a pedálok ismerete! Kemény elméleti és gyakorlati oktatás után állítják csak ki az áhított taxis vizsgabizonyítványt, amit ráadásul időnként meg kell újítani. No és ne felejtsük el magára a gépkocsira vonatkozó szabályozást, ami nem témája ezen írásnak.

Nem szeretnék senkit elrémiszteni e foglalkozástól, ezért csak ízelítőül álljon itt néhány tantárgy, ne tekintsék teljes körű tájékoztatásnak!

Alapelvárás a legalább 2 éves B típusú jogsi megléte, és egészségügyi alkalmasság. Ha ezzel megvan, akkor például ilyen tantárgyakból kell felkészülni a szaktanfolyam során:

a) Közlekedési, hibaelhárítási ismeretek és vezetéselmélet: a tüzelőanyag-ellátó berendezés ellenőrzése, karbantartása; a dízel tüzelőanyag-ellátó karbantartása; a gyújtóberendezés és az akkumulátor ellenőrzése, karbantartása; a világító- és jelzőberendezések, a generátor és feszültségszabályozó ellenőrzése; az ékszíj ellenőrzése; stb.

b) Speciális vezetéstechnikai ismeretek: a gépkocsi alul-, illetve túlkormányozottsága közlekedés hegy-, illetve lejtmenetben; közlekedés alacsony tapadási és rossz látási viszonyok mellett; utasfelvétel céljából történő megállások, lehetséges veszélyhelyzetek; defenzív járművezetési technikák; környezettudatos, üzemanyag-takarékos járművezetési stílus.

c) Helyismereti jártasság és helyi idegenforgalmi ismeretek, valamint korszerű fedélzeti navigációs és elektronikai rendszerek ismerete: közlekedés-földrajzi ismeretek; térképhasználat, térképismeret, a címjegyzék használata; az adott megye útjainak elhelyezkedése az ország közúthálózatában; a terület települései, nagyobb városainak részei, közútjai, középületei, a városok forgalomszervezési jellegzetességei; a megye főbb idegenforgalmi nevezetességei természeti látnivalók; stb.

d) Navigációs és fedélzeti elektronikus rendszerek: műholdas helymeghatározás; korszerű helymeghatározó és navigációs rendszerek (GPS) működése, kezelése; stb.

e) Személyszállító szerződési feltételek, valamint a személyszállítói szolgáltató tevékenységre vonatkozó hatósági előírások, utas-kommunikáció: A tevékenységre vonatkozó jogszabályok; a Polgári Törvényköny szerződésekre vonatkozó rendelkezései;

f) A személytaxi tartozékainak kezelése gyakorlati tárgy.

Ha utas szemmel nézem a fenti elvárásokat, akkor nagyon megnyugtató, hogy valóban képzett emberekre bízom az életem, amikor beszállok a taxijukba.

Angliai taxis képzés

Sok magyar dolgozik Angliában, és a hírek szerint a britek EU-s tagságának megszűnése után sem akadályozzák a külföldiek munkavállalását. Mi tehát egy angliai taxis engedély beszerzésének módja?

a) A taxis jogosítvány iránti kérelmet a helyi tanács jogosítvány osztályán kell beadni. A jogosítvány mellé megfelelő biztosítás megléte is kötelező. Ezen túlmenően vizsgán kell bizonyítani az angol nyelvtudást. Az persze
természetes, hogy csak az Angliában legálisan tartózkodó külföldiek számára adott ez a lehetőség. A különböző helyi tanácsok szabályozása némileg eltérhet, de általában a következő feltételeket mindegyik előírja: legalább 1 éves EU-s jogosítvány (Londonban 3 év); tiszta erkölcsi bizonyítvány; egészségügyi vizsgálat; 18 év fölötti életkor (Londonban és több helyen ez 21 év); földrajzi ismeret.

b) Bizonyítandó képessége, ismeretek: jó vezetési gyakorlat; biztonsági előírások ismerete; alapos helyismeret (pl. utcanevek, egyirányú utcák); utasokkal való megfelelő kommunikáció; matematikai ismeretek.

Svédországi taxis képzés

A svédeknél kétféle taxis engedély létezik: átmeneti és állandó. Az átmeneti engedély feltételei attól függenek, hogy az illető személy hazájában mik az elvárások, pontosabban az anyaországban engedélyhez kötött-e a taxizás. Ha igen, akkor az illetőnek rendelkeznie kell a saját országából származó engedéllyel.

Ha az anyaországban nem elvárás a taxis engedély, akkor a leendő svédországi taxisofőrnek legalább 1 éves valamelyik EU-s országban eltöltött taxis gyakorlattal kell rendelkeznie. Tehát egy magyar jelentkező esetén a magyar taxis engedély alapfeltételnek számít.

A svéd állandó taxis engedélyt a Svéd Szállítási Ügynökség adja ki. A folyamat részeként be kell küldeni a taxis engedély és szakvizsga másolatát, a tanult tárgyak részletes listáját. Ez alapján fogja az ügynökség értékelni, hogy mennyiben tér el a svéd és a kérelmező anyaországában a taxis képzés anyaga. Az értékelés alapján döntik el, hogy kérnek-e kiegészítő vizsgát vagy képzést, például képesség felmérő tesztet, vagy bizonyos gyakorlati idő eltöltését egy svéd taxis cégnél.

A feltételek között szerepel a megfelelő egészségügyi állapot és a tiszta erkölcsi bizonyítvány megléte. Ha minden feltétel adott, akkor kiállítják az egész Svédországra érvényes állandó taxis engedélyt.

Németországi taxis képzés

A németek észrevették, hogy sok menedékkérő taxisként szeretne az országban dolgozni, ezért figyelmeztetik az illetőket, hogy bizony Németországban a taxizás engedélyköteles. Ennek megszerzéséhez sikeres vizsgát kell tenni, amely szóbeli és írásbeli részből áll.

A témakörök elég szélesek, a vizsga elég szigorú. Például a berlini vizsga során 30 kérdésre 30 percet kap a jelölt, és maximum 3 válasza lehet hibás. A szóbeli vizsgán általában 2 fuvar útvonalát kell elmesélni, de nincs kizárva más kérdés feltevése sem. Nyilván mindezt németül, és az sem baj, ha az utast megérti az idegen ajkú taxisofőr.

5. Spanyolországi (Barcelona) taxis képzés

Aki Barcelona-ban szeretne taxisként dolgozni, komolyan készüljön fel. A következő dokumentumok bemutatása alapfeltétel: eredeti + 1 másolat az állampolgárságot igazoló okmányról; eredeti + 1 másolat a minumum 1 éves B kategóriájú jogosítványról; eredeti + 1 másolat a fizikai és pszichológiai vizsgálatról, amit csak akreditált központ végezhet, a központ nyilvántartási számát is meg kell adni; legalább B1 szintű spanyol, vagy A2 szintű katalán nyelvvizsga.

Miután az összes dokumentum megvan, és azokat el is fogadta a hatóság, akkor következik a gyakorlati vizsga. Barcelonaban például csak meghatározott időpontokban van erre lehetőség. A sikeres vizsga után állítják ki a taxis engedélyt.

Finnországi taxis képzés

A finn taxis engedély iránti kérelmet a rendőrségen kell beadni. Aki elmúlt 70 éves, ne is próbálkozzon! Szintén kizáró tényező, ha valaki korábban balesetet okozott, vagy valamilyen bűncselekményt követett el.

Indulásként egy formanyomtatvány kitöltése, a szükséges dokumentumok csatolása és az eljárási díj befizetése a feladat. A kérelmezőnek be kell adnia 2 db fotót (magáról!); 6 hónapnál nem régebbi orvosi alkalmassági igazolást; a 30 órás taxis képzés elvégzését igazoló bizonyítványát.

Ez eddig nem hangzik túl bonyolultnak, de most jön a svéd, illetve bocsánat, a finn csavar: meg kell felelni a vonatkozó kormányhatározatban részletesen leírt elvárásoknak (amitől most eltekintünk). Valószínű hosszú ez a kondiciós lista, de a finneknél mégis nagyon sok taxi működik, nagyon kényelmes kocsikkal és nagyon nem olcsó árakkal.

Lássuk be, a taxis tényleg több, mint sofőr. Akár taxis társasághoz tartozik, akár saját neve alatt működik, mindenképpen sokat kell tanulnia. Érzésem szerint a magyar elvárások meglehetősen szigorúak, ami nem baj. Önbizalmat ad a taxisnak és bizalmat az utasnak.

Lejegyezte: MK