Taxis egészség

Valószínű minden taxisnak az a célja, hogy a lehető legtöbb utasa elégedett legyen a szolgáltatással. A boldog utas a legjobb reklám. Mit tehet a taxis ennek érdekében? Nyilvánvalóan rendben tartja a kocsiját, hiszen az a legfontosabb munkaeszköze. Az is természetes, hogy udvariasan viselkedik, nem csapja be az utast, és körültekintően vezet.

Létezik ezeknél a tényezőknél egy még fontosabb dolog, amit az utas kívülről nem lát. Ez pedig magán a sofőrön múlik. Mégpedig azon, hogy mennyire tartja saját egészségét karban, hiszen aki fizikailag nincs rendben, az nem tud igazán figyelni.

A hivatásos sofőrök már akkor gondoljanak a foglalkozásukból adódó hosszú távú egészségügyi hatásokra, amikor a megfelelő jogosítvány megszerzéséért küzdenek.

A taxisok – és persze a kamionosok, teherautósok, buszsofőrök, autós futárok is – gyakran különböző műszakokban dolgoznak, szennyezett környezetben, hosszú ideig ülő pozicíóban, amihez zaj, rezgés, stressz is párosul. Röviden szólva, egyáltalán nem az egészséges életmód záloga, viszont sofőrökre szükség van.

Fontos lenne, hogy a hivatásos sofőrök ismerjék az egészségükre veszélyt jelentő tényezőket és azok kivédésének módját. Az alábbi tanácsok nem csak a taxisokra érvényesek, hanem bárkire, aki hivatásszerűen gépjárművet vezet. Nézzük tehát, hogy milyen káros hatások érik a hivatásos vezetőket.


Stressz

A forgalom növekedéséve egyre inkább nehezebb a megadott időpontra odaérni az utasért, kiszállítani az árut, begördülni a következő megállóba, még melegen kivinni a pizzát. A forgalommal nem nagyon tud mit kezdeni egyik sofőr sem, de a technika segíthet.

Ha olyan fejlett GPS-t használ, ami a valós idejű forgalmi információt közli, akkor elkerülhetők a dugók, és csökken a stressz. Tehát mindenképpen érdemes olyan GPS készüléket beszerezni, ami ezt lehetővé teszi, és a programját rendszeresen frissítik.

Gyakran változó műszakbeosztás

Az eltérő műszakokban való munka stresszt jelent a szervezet számára. Az egészségre káros az alvási ritmus váltakozása, a kevesebb alvás, aminek aztán negatív hatása van a memóriára, hangulatra, reakció időre, figyelemre. Ára van annak, ha a szervezet nem mindig a megszokott időben aludhat, hanem folyamatosan küzdenie kell az újabb és újabb időpontokhoz való alkalmazkodással.

A szervezet belső órája ilyenkor megzavarodik, megváltozik a szervezet hőmérséklete, éhségérzete, bizonyos hormonok szintje, álmosság alakulhat ki, és az éberség csökken. Normál esetben, a belső óránk által diktál ritmus alapján éjfél és reggel 7 között vagyunk a legálmosabbak, tehát ilyenkor a legveszélyesebb vezetni. Ugyanez a ritmus délután 1 és 4 között hasonló állapotot idéz elő.


Az eltérő műszakokban dolgozó sofőrök majdnem mindig alváshiányban szenvednek, általában 2 órával kevesebbet alszanak a kivántnál. Némileg segít a helyzeten ha van lehetőségük egy kis szundikálásra, de a hosszú távon eltérő műszakokban való munka felületessé teszi az alvást és a végén egyszerűen álmatlanságba torkollik.

Ha mindez némi testsúlynövekedéssel is együtt jár, akkor kialakulhat az alvási apnoe, ami alvás közben bekövetkező átmeneti légzéskimaradást jelent. Szintén kellemetlen következmény, ha valaki rászokik az altatóra.

Ha sehogy nem lehet elkerülni a műszakos beosztást, akkor némi tervezéssel lehet javítani dolgon. Egy-egy műszak beosztásnak elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy a szervezet hozzá tudjon szokni az új alvási ritmushoz és megfelelően pihenhessen. Az amerikai munkaegészségügyi ajánlások szerint a legideálisabb a következő műszak beosztási sorrend: 3 nappali műszak, 3 délutáni, majd 3 éjszakai műszakot követően 3 szabadnap. Persze ehhez megfelelő számú alkalmazott szükséges.

Helytelen étkezés, kiszáradás

Az előbbtaglalt műszak beosztásnak az étkezéshez is köze van, hiszen megtöri a szokásos étkezési időket. Az álmosság fokozott éhséghez vezethet, ami egyenes út az elhízáshoz. Az elfogyasztott étel minősége sem a legjobb, mert rohanás közben könnyebb bekapni egy zsemlét vagy valamilyen péksüteményt, mint egy adag egészséges salátát.

Akinek nincs lehetősége megfelelő mennyiségű folydékbevitelre, fejfájást, figyelemkiesést tapasztalhat. A krónikus folyadékhiány pedig gyomorfekélyhez, bélbajokhoz vezet, nem beszélve a vesehomokról, vesekőről és húgyhólyag bántalmakról.

Az egészségtelen ételekből addó elhízásból aztán kialakulnak az egyéb betegségek: szívbaj, cukorbetegség – amik jellemzőek a hivatásos sofőrökre.


Izomfájdalom, ízületi bajok

A hosszú időszakon át és hosszú ideig tartó ülés a test bizonyos részein izomgyengeséget okoz, míg más területeken izom stresszt. A hivatásos vezetők zöme a gerincoszlop alsó részén jelentkező fájdalomtól szenved. A megmerevedett váll- és nyakizmok szintén kellemtlen érzéseket produkálnak.

Mindez abból adódik, hogy szervezet nem tud teljes mértékben alkalmazkodni az adott helyzethez. A legjobb ellenszer a testmozgás, amit persze útközben elég nehéz megvalósítani. Szakértők szerint félóránként kellene megmozgatni a test izmait, ami nyilván lehetetlen utasokkal teli taxiban.

Amikor csak lehetőség nyílik rá, a sofőr szálljon ki a taxiból, buszból, kamionból, stb. és nyújtózkodjon még ha csak pár percet is, azzal is segíti a saját szervezetét. Nagyon sok jót tesz magával az a sofőr, aki rendszeres masszázst iktat be a heti programjába.

Zajártalom

A taxikra kevésbé jellemző, de kamionok, buszok 80 decibel feletti zajkibocsátásra képesek. Az a sofőr, aki hosszútávon van kitéve zajártalomnak fáradtabbnak érezheti magát és a hallása is romolhat.

Szakértők azt ajánlják, hogy naponta 8 óránál többet senki ne legyen extrém hangos, azaz 85 decibelnél hangosabb környezetben. A sofőr fülkén beleül célszerű lenne 70 decibel alatti zajszintet tartani, de ez elég nehéz. Egy Scania márkájú kamionban is 62 decibel a zajszint, amikor üresjáratban áll. Elvileg a füldugó jelentene megoldást, de annak is megvannak a maga hátrányai.

 
Szennyezett levegő

A városi vezetés során az autó belsejében megnőhet bizonyos szennyezőanyagok koncentrációja. Például a taxis, vagy buszos ha gyakran megáll, újra és újra kinyitja az ajtót, akkor egy forgalmas úton újra és újra betódul a por, nitrogénoxid, szénmonoxid, egyéb mikroszkopikus szilárd szennyezőanyag. Ez fokozottan érvényes, ha az adott kocsi közelében egy másik autó járó motorral áll.

A kamion vagy teherautó vezetők picit szerencsésebbek, mert a városon kívüli szakaszokon ők tiszta levegőhöz jutnak.

Mi a tanulság?

Onnan indultunk ki, hogy a taxi utasa akkor lesz elégedett ha tökéletes szolgáltatást kap, amihez egészséges taxisofőrre van szükség. A felsorolt 6 terület közel sem öleli fel az összes tényezőt, de a legfontosabbakra rávilágít. A lelkiállapot szintén lényeges a sofőr teljesítménye szempontjából, de az már önmagában egy hatalmas téma.

Igyekezzen minden taxis, kamion- és busz sofőr eleget aludni, jól étkezni, sok folyadékot fogyasztani, és hetente egy masszázzsal kényeztetnie magát. A hivatásos autóvezetés a szervezetet megterhelő munka, még akkor is, ha látszólag “csak a kocsiban ülnek” és fogják a volánt. Mi utasok is szeretnénk jól érezni magunkat, nem?

Lejegyezte: MK