Hogyan költözzünk Afrikán belül?
Az előző bejegyzésünk, fekete fuvarról szóló történeteiből talán világossá vált, hogy az afrikai emberek alapvetően nem túl érzékenyek az időre. Valamiért számukra az idő nem fontos, alkalmanként még repülőjáratokat is eltörölnek például Gaborone és Johannesburg között különösebb indok nélkül. Mit érezhet ilyenkor a repülőtérre előre kirendelt taxis? Ezen az “időtlenségen” nem érdemes morogni, dühöngeni, egyszerűen el kell fogadni, ők ilyenek. Ezt megváltoztatni nem lehet, a legjobb taktika ha az ember plusz 1-2 órát rátervez. Vagy pár napot, hetet …
Az alábbi két történet főszereplője B. egy német hölgy, aki a bútorait és teljes lakásfelszerelését szerette volna Gaborone-ból (Botswana) Windhoek-be (Namibia) elszállíttatni. Bár a távolság mindössze 930 kilométer, mégsem kis vállalkozás, és különösen jó üzlet a speditőrnek.
Előny-e egy nagy afrikai fuvarozó céget megbízni?
B. egy nagy, jó nevű afrikai fuvarozással foglalkozó céget bízott meg, amely a fekete kontinens több országban is jelen van, hatalmas kamionokkal járja az utakat. Az egyezség úgy szólt, hogy először felmérik a szállítandó árut és az alapján adnak árajánlatot. Ez érthető, nem mindegy, hogy a kamion tele lesz vagy csak részlegesen tölthető meg.
Ha megegyeznek, akkor 50 % előleget kérnek, a szállító cég először elviszi a saját raktárába a holmikat majd onnan a megadott afrikai címre. B. már nagyjából tudta, hogy kb. negyven banános kartondobozba csomagolt személyes holmit, és néhány kisebb bútordarabot kell majd kocsira rakni. Ezt azonnal meg is mondta az ügyintézőnek.
Szélsebességgel, 2 hét alatt elkészült az árajánlat, amit B. rögvest elfogadott. Egyfelől elég normális fuvardíjat kért a szállító, másfelől a német hölgynek nem volt más választása. Ráadásul őt nagyon sürgette az idő, mert hamarosan el kellett hagynia Botswanat és szerette volna ha a holmija is gyorsan követi őt. Ki is töltötték a millió papírt, részletes lista a szállítandó dolgokról, a fuvarozó jogairól. A szállítás pontos dátuma – alkalmazkodva a helyi időérzékhez – csak annyi volt, hogy “hamarosan”. Akár azt is írhatták volna, hogy “ezután”.
Segítettem B-nek bedobozolni a dolgait – 38 banános kartont raktunk tele – azt a pár kisebb bútort pedig vastag papírral körbetekertük, leragasztottuk. Nagyon örültünk, hogy mindezt egy délután megoldottuk, kora este elégedett mosollyal néztük az egymásra helyezett dobozokat. Megállapítottuk, hogy a fuvarosnak milyen könnyű lesz majd felraknia az ilyen remekül előkészített árut. Ó, a kis naívak!
Teltek a napok, a szállító nem jelentkezett, hogy elvigye a raktárba a holmit. Közben B. elhagyta az országot, így rám szállt az a nemes feladat, hogy majd engedjem be a lakásába a fuvarosokat ha jelentkeznek, és adjam le a kulcsot a tulajnak. Eltelt bő egy hét mire telefonált a szállító cég, hogy akkor most azonnal jönnének pakolni. Előre szólni? Á, dehogy! Ha ők ráérnek, akkor rögvest! Rohanás a lakáshoz, nehogy már rám kelljen várnia a kedves cégnek, mert még elmegy a kedvük a munkától. Az általában száraz és napfényes Gaborone-ban aznap ömlött az eső. A kamion nem tudott beállni az udvarra, a házzal szemben az utcán állt meg.
A munkások pedig mintha élvezték volna az égi nedűt. Lassú, komótos léptekkel, egyesével vitték ki a lakásból a papírdobozokat a 25 méterre levő kocsihoz. Csak így tudták biztosítani, hogy a banános karotonok valamelyest elázzanak mire a platóra kerülnek. Amikor udvariasan tudakoltam, hogy nincs-e valamilyen kis húzós kocsijuk amire egyszerre több dobozt is feltehetnének és esetleg nylonnal letakarhatnák, nem is értették mit kérdezek. Egyből látszott a tekintetükön, hogy nincs. Végre minden felkerült a kamion bendőjébe, a sofőr felbúgatta a motort és elindultak. “Hála Istennek” – gondoltam. Bíztam abban, hogy a cégnek nem érdeke hosszú ideig a raktárukban tárolni az árut, és hamarosan eljut a namíbiai végcélhoz. Legalábbis egy nem afrikai fuvaros cég így gondolkodna – azt hiszem.
B. már elhelyezkedett új otthonában, ami persze üres volt hiszen a holmija még váratott magára. Hetente hívtam a szállítót, mindig ugyanazt a választ kaptam “soon” azaz hamarosan. Így aztán hamarosan összejött 3 hónap, de fuvar időpont még sehol. Végül valami csoda folytán egy titkárnő elárulta, hogy az utóbbi időben nem volt megrendelésük Namibia irányába, a kamion nincs tele és ezért nem lenne gazdaságos a szállítás. Majd ha lesz fuvarjuk arrafele, akkor elviszik a raktárukban árválkodó dobozokat és bútort. Hát ez igazán bájos, tekintettel az 50 % előlegre, amit már megkaptak. Felajánlottam B-nek, hogy keresek egy másik szállító céget, ő mondja le ezt a fuvart és kérje vissza az előleget. Részünkről ez így volt lett volna normális.
Megbízzunk-e egy kisebb afrikai fuvarozót?
Igen keresek egy másik céget, de hol? A telefonkönyv alapján nem érdemes senkit felhívni, hiszen úgysem ismerem az ott felsorolt fuvarozókat. Akkor jött a nagy ötlet! Volt egy megbízható taxis ismerősünk – no nem az, aki órákat késik! Erre a pasasra tényleg nem sokat kellett várni az igért időponthoz képest. Szóval őt kérdeztem, hogy nem ismer-e egy tisztességes fuvarozót, aki egy namíbiai szállítást elvállalna. Röviden ecseteltem az előzményeket. A srác szörnyűlködött, hogy micsoda ocsmány eljárás ez egy ilyen jó nevű cégtől. A végén aztán örömmel közölte, hogy ő is vállal nemzetközi fuvart, van egy teherautója, arra pont felfér a szállítandó holmi. Nagyszerű!
Megadtam neki B. email címét, hogy az árban és egyéb feltételekben egyezzenek meg ők. Meglepő gyorsasággal létrejött az üzlet. B. hétfőn megírta nekem, hogy ezek pont annyit kérnek a teljes fuvarért, mint amennyi előleget fizetett az előző cégnek. Így még olcsóbban ússza meg a fuvart és már szombaton hozzájut a holmijához. Nagy kő esett le a szívemről, mert ezzel véget ért a vállalt feladatom. Azaz…
Az előző cég raktárából még vissza kellett nyerni az ott tárolt dobozokat, ami nem volt olyan egyszerű. Ismét millió papírt kellett kitölteni, most már nekem, mint meghatalmazottnak. Pár tucat telefon, fax és email váltás után az új fuvarosok pénteken reggel átrakhatták a saját kocsijukra a holmit. Még péntek délben felhívott engem a taxis/fuvaros fiú és kért, hogy írjam meg B-nek, hogy késő délután indulnak Botswanaból, és szombat dél körül érnek a végállomásra. Na, gondoltam most már minden rendben, ha nem rabolják ki őket útközben akkor B. végre berendezheti a lakását, nem kell többé matracon aludnia.
Természetesen péntek délután elkezdett szakadni az eső. Szegény B. holmijai ha már kiszáradtak a hosszú raktározás alatt, akkor most ismért kaphatnak egy kis égi áldást. Hát ez hihetetlen pech volt, de reméltem, hogy nem befolyásolja a nagy kalandot. Ó, remények ábrándok!
Péntek este 8-kor megszólalt a telefonom. A fuvaros fiú hív, hogy itt állnak a házunk előtt és adjak neki nagy nylonzsákokat mert az esőben el fognak ázni a kartonok. Micsoda??? Én gondoskodjak takaróról? Honnan szerezzek este bármit is, pláne egy teherautónyi méretűt. Végül két tekercs szemeteszsákkal tudtam hozzájárulni a dobozok védelméhez, és egy imával, hogy ne ázzon minden péppé. Úgy-ahogy betakartuk a holmit, végül búcsút intettem a 2 személyes társaságnak. Fohászkodtam, hogy az eső álljon el, vagy legalább az intenzitása csökkenjen.
Szombaton délelőtt 11 óra körül kaptam egy sms-t a szállító fiúktól. Nem hittem a szememnek. Azt kérték, hogy írjam meg nekik válaszul a címet és B. telefonszámát, mert elvesztették! Már nagyon közel járnak, nemsokára megérkeznek. A namíbiai határon volt problémájuk és még reggel 8-kor is ott lebzseltek. Gyorsan megkapták a kért információt és egyben B-nek is írtam egy emailt a fejleményekről. Nem örült.
Szombat délután 2-kor végre eljött a nagy pillanat! A szállítók megérkeztek az összes dobozzal, bútorral. Bár minden nedves volt, de nem ázott tönkre semmi, némi szárítás után használhatók lesznek a ruhák, könyvek, stb. Úgy tűnt minden rendben. No, de mi tudjuk, hogy a látszat csal…
Elérkezett az elszámolás ideje. Mivel B. tudta a kialkudott összeget, pontosan annyi pénzt készített elő. Azonban a fuvarosok közölték, hogy plusz 50 %-ot kérnek, mert sokkal több benzin fogyott, mint gondolták és különben is a határon is kellett fizetniük. Ez utóbbi dolog eddig valahogy nem merült fel. Mi mást tehetne ilyenkor egy törékeny nő, mint fizet. Összességében még ezzel a felárral is olcsóbb volt a fuvar, mint az előző nagy cég ajánlata.
Mi a tanulság? Nagy nevű afrikai fuvarozó cég megbízása nem jelent semmire garanciát. A szállítást nem végezték el, és B. az előleget sosem kapta vissza. Közel 3 év telt el azóta, a szállító a szűkös anyagi helyzetére hivatkozva “evidenciában tartja” a tartozását. Raktározási díjnak viszont kicsit sok.
A kisebb cég – bár utólag felemelte az előre kialkudott összeget – de legalább nem kért előleget és teljesítette a fuvart. Nekik viszont nincs semmilyen biztosításuk, ami fedezné a szállítás során keletkezett károkat.
Okot keresni nem érdemes, minden csak feltételezés lenne. Talán a legjobb nem szállíttatni semmit, hanem bérelni egy teherautót sofőrrel, ponyvával. A helyiek például ezt javasolták. Utólag.
Lejegyezte: MK
Legutóbbi hozzászólások