Hasznos autós kellékek

Az igazán hasznos autós kellékek sokszor életet menthetnek. Ma már annyi féle ketyerével felszerelhetjük, cicomázhatjuk autónkat, hogy esetenként éppen ezek az eszközök vonják el az autóvezető figyelmét.

Az alábbi négy autókellék azonban meglehetősen hasznos funkciót tölt be. Mindegyik megvásárolható az Amazon nevű internetes oldalon. A Dudu Taxi honlapja nem áll semmilyen kapcsolatban az említett webáruházzal, tehát nem üzleti célból szerepelnek itt ezek a kis autós kiegészítők. Pusztán tájékoztatás arról, hogy léteznek és adott esetben jó szolgálatot tehetnek.

Szarvas riasztó

Ez a parányi szarvas riasztó eszköz sok autóst megmenthet egy végzetes találkozástól. Valójában egy sípról van szó, amit a levegő aktivál ha az autó 56 km/óra sebességnél gyorsabban halad. Könnyen felszerelhető a hűtőrácsra.

Csak arra kell figyelni, hogy az eszköz nyílásai mindig tiszták legyenek. A szarvason kívül más erdei állatok is érzékenyek a síp hangjára és ha meghallják nem rohannak át az úton. Ettől függetlenül vezessenek nagyon óvatosan az erdők, mezők mellett.

Biztonsági öv vágó és ablaktörő kalapács

A biztonsági öv életet menthet, de időnként előfordulhat, hogy pont az öv akadályozza a menekülést. Ne adja isten, de képzeljenek el egy süllyedő vagy égő autót, amiből a becsatolt öv és zárt ablak miatt nagyon nehéz kimászni. Perceken múlhat az élet.

Ezen segít az a 2:1-ben eszköz, mely alkalmas a biztonsági öv elvágására és az ablak betörésére is. Az eszköz rendkívül éles, így egy pillanat alatt elvágja az öv hevederét. A párban kapható, kettősfejű kalapács pedig gyorsan betöri az ablakot.

Baba figyelő tükör

A baba figyelő tükörrel a legnagyobb kincsünket, a gyermekünket ellenőrizhetjük vezetés közben. A nagy méretű tükör pillanatok alatt felszerelhető a hátsó ülés fejtámlájára. A tükör mozgása következtében az autó vezetője tisztán látja a gyermeket és környzetét is anélkül, hogy hátra kellene fordulnia.

Szagtalanító zsák

Sokan használnak autó illatosítót, aminek használatát ez a szagtalanító zsákocska viszont feleslegessé teszi. A természetes bambusz szén tökéletesen magába szívja a szagokat. A felesleges nedvességet is megköti, ezáltal távol tart a penésztől, baktériumoktól.

A gyári leírás szerint nem tartalmaz illatanyagot, vegyszereket és toxikus anyagokat. Ha havonta egyszer kb. 1 órán át napos helyen szellőztetik a szagtalanító zsákot az tökéletesen regenerálódik és 2 éven át használható. Autón kívül szekrényben, fürdőszobában is jó szolgálatot tesz.

Lejegyezte: MK.