Amikor az autó kerékpárral találkozik

Amikor az autó váratlanul egy kerékpárral találkozik, meglehetősen nagy meglepetés érheti mindkét felet. Én is majdnem szívinfarktust kaptam, amikor egy egyirányú utca végén korát meghazudtoló sebességgel fordult be biciklijével egy idős bácsi. Ráadásul az út közepén, és még én kaptam a megrovást.

Az összevissza cikázó bringások óriási veszélyt jelentenek nem csak saját maguknak, hanem a taxisok, autósok számára is. Ahol tilos biciklizni, ott az autóvezető bármilyen figyelmes is, de egyszerűen nincs felkészülve a felbukkanó bringásra. Egy nem olyan régi jogszabály változást sok kerékpáros úgy értelmezi, hogy ők ezentúl bárhol hajthatnak. Nos, ezt rosszul tudják. Itt egy rövid emlékeztető a biciklisek számára arról, hogy jogszerűen hol közlekedhetnek kétkerekű járgányaikon.

A Magyar Kerékpáros Klub honlapján  közlekedési táblákkal is illusztrált részletes tájékoztató olvasható, arról hogy a biciklisek számára hol szabad és hol tilos kerekezni. Tudom, ez nem kifejezetten taxis téma, de szabálytalan biciklisek miatt a taxisok is sokszor kerülnek kellemetlen helyzetbe, ők pedig igazán nem szeretnék rontani saját hitelüket balesetek miatt.

Hol tilos kerékpározni?

Az alábbi felsorolás csak a tiltásokat tartalmazza, bár a szabad utat is érdemes elolvasni a fent említett honlapon. Mindenesetre sok baleset megelőzhető lenne, ha a szabályokat mindenki betartaná. Ehhez persze előbb ismerni kell azokat.

  1. Járdán: kivéve ha a biciklis 12 év alatti, vagy olyan lakott területen, ahol az úttest nem alkalmas a biciklizésre.
  2. Gyalogúton: kivéve ha valamilyen kiegészítő tábla feloldja ezt a tiltást.
  3. Gyalogos övezetben: kivéve ha valamilyen kiegészítő tábla feloldja a tiltást egy bizonyos időszakra. A biciklis sebessége akkor sem lehet nagyobb, mint 10 km/óra.
  4. Autópályán, autóúton: itt nincs kivétel, amúgy elég veszélyes is lenne mindenkinek.
  5. Kerékpárral behajtani tilos táblával jelölt szakaszon: itt csak gyalogosként tolni szabad a bringát. Akárcsak a zebrán, bár ez nem minden gyalogátkelőre érvényes.
  6. Mindkét irányból behajtani tilos táblával jelzett szakaszon: kivéve ha valamilyen kiegészítő tábla másként rendelkezik. Például ilyen kiegészítő tábla lehet, ami megengedi taxik és buszok behajtását, oda általában a biciklisek is behajthatnak. Feltéve, ha ezt egy külön tábla nem tiltja.
  7. Behajtani tilos táblával jelzett szakaszon: nyilvánvalóan a forgalommal szembe nem szabad behajtani kerékpárral sem, ezt sok bringás ma sem tudja. Kivételt képez az olyan utca, ahol egy kiegészítő tábla a tiltást feloldja.
  8. Buszsávban: kivéve ha engedélyezett.

Nagyon jó lenne, ha ezt a 8 tiltott helyet minden biciklis alaposan megjegyezné és gyermekének is megtanítaná. Ja, és felelevenítené a közlekedési táblák ismeretét. A taxist, az autóst a karosszéria megvédi bizonyos balesetek alkalmával, de a kerékpárost maximum a bukósisak. Feltéve, ha viseli. Lassan kezdődik az iskola, egy csomó gyerek naponta egyedül bringázik a suliba. Gondoljunk rájuk is!

Lejegyezte: MK